Fontos szakmai állomás volt az Egyszólam együttes zenészeivel, Juhász Zoltánnal és Sáringer Kálmánnal való közös munka.

Dallampárhuzamok a Kárpát-medencében címmel állítottunk össze egy számunkra – és a visszajelzések nyomán a közönség számára is – igen kedves zenei anyagot. Ebben a Dunántúl, az Alföld, valamint a Felföld és Erdély (Mezőség, Nyárád-mente, Gyimes) rokon dallamait mutatjuk be, mindig az adott tájegységre jellemző autentikus előadásmódban. Közös munkálkodásunk során egész egyszerűen jó volt rácsodálkozni a Kárpát-medencei magyarság zenei kincsére - a közös zenei anyanyelv ilyen sokféle megvalósulási formájára. 2014. októberében mutattuk be új műsorunkat, a 2018-ban megjelent CD-lemezünket ennek az anyagnak szenteltük.